Liget Center Vitrum

1998-ban részesei lehettünk annak az építész csapatnak, akik az ország egyik leghíresebb és legelismertebb modern műemlék épületének a felújításán dolgozhattak. Az egykori MÉMOSZ székház, ma Liget Center, Dózsa György úti és összekötő irodaszárnya újult meg akkor.

Most, nagy örömünkre, több, mint két évtized után, az Auditórium új életre keltésével befejeződhet az épületkomplexum teljes felújítása, sőt, a kompozíció egy visszafogott új szárnnyal is kiegészül.    

A modern építészeti elveket követő, egyszerű geometrikus formákból építkező meglévő épület mellé egy, a rendszerbe illeszkedő hasáb tömegű épületszárny került. Ezzel a beépítéssel egy privát belső udvar is alakot ölt, amely védett a környező utak zajától. A homlokzati háromszög geometrikus minta elem, a meglévő épületszárnyakon megjelenő négyzet, hasáb felbontásából keletkezik. De az egyes alkotórészek dinamikus változása egységes, éteri megjelenést kölcsönöz az épületnek. Az utcán közlekedők elől, ez az exkluzív ékszerdoboz, sejtelmesen a műemléki épület mögé rejtőzködik.

A Vitrum butik iroda épületében megvalósuló bérleményi terület belsőépítészeti megjelenése az épület kedvező adottságait egészíti ki magas minőségű, otthonos külsővel. A mai modern irodaházakra jellemzően a természetes bevilágítás a parapet nélküli homlokzati függönyfal segítségével maximalizált. A teljes felületi fényforrás és a nagy belmagasság együttes alkalmazása szellős, tágas terek kialakítását teszi lehetővé. 

A teljes terület átlátását segíti a szabálytalan rendszerben, de egységes megjelenéssel elhelyezett iroda és teakonyha, üvegfallal történő leválasztása. A szigetszerűen kialakított munkaállomások között egyedi térelválasztó bútorok, fával burkolt felületek és élő növények kölcsönöznek impozáns és szerethető megjelenést a belsőnek. Az egyterű iroda munkaállomásainak szabályos rendjébe, kényelmes, otthonosan kialakított rekreációs tér ad pihenésre alkalmas teret. A terület textillel való leválasztása segíti a kikapcsolódás perceit és jótékony hatással van az irodaterület akusztikai jellemzőire.

 

Helyszín: Budapest, VI. kerület 
Funkció:  iroda
Státusz: kivitelezés alatt
Típus: megbízás
Megrendelő: Wing Ingatlanfejlesztő Zrt.
Tervező: TIBA Építész Stúdió
Projektépítészek: Király Zoltán, Bozsik Zoltán
Építész munkatársak: Asztalos Gergely, Csányi Zita, Darida Mónika, Miljanovits Kíra, Jobbágy Ágnes, Szenes Georgina
Tervezés: 2019-
Bruttó terület: 2820 m2