A Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése

A Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete megbízásából Hauszmann Alajos irodája tervezte 1901-ben a székházat. A következő év júliusára elkészült épületben a Vöröskereszt igazgatósága, a Magyar Királyi Horvát‐Szlavón‐Dalmát Minisztérium és bérlakások kaptak helyet. A Dísz tér délkeleti sarkán álló historizáló palotaépület a II. világháború végéig szerves része volt a budai Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de ideológiai okokból 1946-ban teljesen lebontották, majd évtizedeken át elhanyagolt telekként állt a budai Vár egyik leglátogatottabb helyszínén. 

A Nemzeti Hauszmann Program keretében zajló teljes rekonstrukció célja az eredeti palota homlokzati kialakításának, tömeg- és traktus osztásainak, illetve a belső reprezentatív helyiségek (díszterem, díszlépcsőház) eredeti állapotának visszaállítása. Az új épület terveit a tudományos kutatás során összeállított építészettörténeti dokumentáció, eredeti tervek és archív fotók, egyéb szöveges dokumentumok, a megmaradt pinceszinti épületrészek, valamint a régészeti feltárások eredményeinek felhasználásával készítettük. Az újjászülető épület külső jegyeiben korhűen követi a sarokkupolákban végződő eklektikus, ötszintes eredeti kialakítást. 

Az egykori, megmaradt alapfalakat újrahasznosítottuk, mivel a tartószerkezeti elemzés során megbizonyosodtunk, hogy a jó állapotban lévő eredeti pincefalak megtarthatóak és felhasználhatók az újonnan építendő szerkezetek fogadására. A függőleges tartószerkezeti elemek így – az eredeti geometriát követve – az utcai és a belső udvari homlokzati falak, illetve a középfőfal vonalában elhelyezett pillérsor, mely a belső térszervezést teszi flexibilisebbé. 

A belső terekben modern belsőépítészeti, illetve korszerű épületgépészeti és épületvillamossági megoldásokat alkalmazunk. A belső udvar legfelső szinti üveglefedésével tágas átriumot alakítottunk ki. 

Az egykori Vöröskereszt-székház megújulásával eltűnik a korábbi városképi tájseb: a már helyreállított Karmelita kolostor és a szintén újjáépülő Honvéd Főparancsnokság épületével harmonizáló, részleges térzárás jön létre a Dísz téren.

Helyszín: Budapest, I. kerület Budai vár, Dísz tér 
Funkció:  iroda
Státusz: kivitelezés alatt
Típus: megbízás
Megrendelő: Várkapitányság Nonprofit Zrt. 
Tervező: TIBA Építész Stúdió
Felelős tervezők:   Beczner Balázs, Király Zoltán 
Építészek: Bozsik Zoltán, Csányi Zita, Darida Mónika, Elekes Gabriella, Hajas Veronika, Honti Viktória, Jakó-Andrejkó Zsófia, Kakas Norman, Kócsó Dániel, Novák Máté, Schmolczer Eszter, Szmetana Dávid 
Műemléki és rekonstrukciós tervek:         Csáky Gyula - MentArtis Kft.
Tervezés: 2020-2022 
Kivitelezés: 2022-2024
Bruttó terület: 8200 m2