Váci Greens E - F épület

A Váci Greens beruházás második fejlesztési ütemének megbízását meghívásos pályázaton nyerte el az irodánk. A két irodaépületet tartalmazó beépítés kialakításához vissza kell kanyarodnunk az első fejlesztési ütem tervezése során meghatározott alapfelvetésekhez. 

Stúdiónk 2009-ben készített egy városépítészeti koncepciót a Váci út – Rákos patak - Madarász Viktor utca – Babér utca közötti területre, mely azóta már részben megvalósult. Ehhez a koncepcióhoz igazodva alakítottuk ki a teljes beruházás kapcsolatait és a beépítési terveket, melyek szerint a Babér utcától a Rákos patakig tartó területen ritmusosan a környezetbe illő épülettömegek határozzák meg az utcaképet.

 A gépjármű és tömegközlekedéssel terhelt, forgalmas Váci úttal párhuzamosan kialakítottunk egy közlekedő utcát. Ez az irodát és az épületekben található kiszolgáló funkciókat használók számára védett megközelítést jelent, de a Rákos patakhoz a Babér utcától való eljutást is lehetővé teszi. Így az E-F épület tömbjén belül a gyalogos forgalom számára két megközelítési lehetőség adódik: észak-dél irányban a magánterületen megvalósuló, közhasználat számára átadásra kerülő gyalogos sétányon - ez az első ütemben megvalósult Bence utca folytatása -, és kelet-nyugat irányban az épületek alatt és belső udvarain átvezető gyalogos átjárón keresztül.

Az épületek homlokzati megnyitása rímel a telken átvezető belső közlekedési vonalra és kijelöli a földszinti fő előcsarnokok helyét, segítve az épületekben található iroda funkció megközelítését és az épületek közötti orientációt. Ezen épületünk környezettudatossága is egyedülálló, melyet a BREEAM „Excellent” minősítés fémjelez.

 

Helyszín: Budapest, XIII. kerület
Funkció iroda, kereskedelem
Státusz: megvalósult
Típus: megbízás
Megrendelő: Atenor
Tervező: TIBA Építész Stúdió 
Felelős építész tervezők: Bozsik Zoltán, Király Zoltán
Építész tervezők: Beczner Balázs, Bozsik Zoltán, Csányi Zita, Havanecz Márk
Építészek: Buzder-Lantos Zsófia, Csépányi Diána, Czégeni Csaba, Elekes Gabriella, Hajas Veronika, Kalászi Zoltán, Kócsó Dániel, Kovács Zsombor, Lánszki Csenge
Tervezés: 2017-2018
Kivitelezés: 2018-2020
Bruttó terület: 82 081 m2
Díjak: ALUTA – Építészeti Nívódíj 2021