Az Eötvös 12 Villapark egy egyedülálló prémium beruházás a XII. kerületben. A tervek szerint a helyi védett Svábhegyi Szanatórium felújításával és a köré épített hat új villaépülettel összesen 107 lakást hozunk létre, amelyekből lélegzetelállító panoráma fog nyílni a városra. A megbízást egy meghívásos pályázaton nyertük el, ahol a tervünket a beruházó neves magyar és nemzetközi építészirodák közül válogatta ki.
Koncepciónk lényege, hogy a terület legnagyobb értékét, vagyis az 1927-ben épült szanatórium patinás épületét és a 3,5 hektáros, ősfás parkot helyreállítsuk. Az új épületek telepítésnél a lakásokból való kilátás és a benapozás maximalizálása mellett az intimitás biztosítása volt a fő célunk. Az újjászületett helyi védett épület kiegészítéseit és a köré telepített új villákat mai építészeti eszközökkel fogalmaztuk meg. Ez az architektúra a helyi értékekből táplálkozik, az épületek részletképzései a régi elemek kortárs interpretációi: a loggiák, a homlokzati tagolás és az absztrahált ornamentika a szomszédos üdülőszállók és svábhegyi villák világát idézi meg mai nyelven. A régi és az új harmonikus együttese hitünk szerint értékálló designt eredményez.
A főépület felújított földszinti közösségi terei, az egykori vízgyógyintézetből kialakított kerti pavilon és a különleges tájépítészeti megoldásokat tartalmazó hatalmas kert a beruházás egyedi és exkluzív elemei lesznek.
Helyszín: | Budapest, XII. kerület |
Funkció: | lakóépület |
Státusz: | folyamatban |
Típus: | megbízás |
Megrendelő: | White Star Real Estate |
Tervező: | TIBA Építész Stúdió |
Felelős építész tervezők: | Király Zoltán, Niczki Tamás DLA |
Koncepció terv: | Honti Viktória, Mester Anita, Niczki Tamás DLA |
Engedélyezési és kiviteli tervek: |
Buzder-Lantos Zsófia, Csépányi Diána, Darida Mónika, Haraszti Roxána, Honti Viktória, Kócsó Dániel (projektvezető-társ), Perge Márton, Virágh Zoltán |
Tervezés: | 2018- |
Bruttó terület: | 107 lakás |