KAZA & TIBA Betonburkolat

Rész-egész játéka

A Stúdió évek óta kutatja a részleteknek az egészhez való viszonyát: a terveken is tetten érhető, ahogy kísérletezik az egész formák elemekre bontásával, illetve a véletlenszerűen egymás mellé került részek egésszé transzformálásával. Egy projekt közben a rész-egész viszony játékára építő kísérletezésből megszületett a KAZA betonburkolat a tervezőasztalon, majd nem sokkal később a valóságban is. A TIBA Stúdió a laptervek megvalósításához a szentendrei székhelyű KAZA Concrete segítségét kérte. 

A koncepció létjogosultsága annyira egyértelmű volt, hogy a megvalósítással nemcsak a Stúdió fennállásának 10. évfordulójáról kívántak megemlékezni, hanem a tervezést sokáig mentoráló, a Stúdiót alapító és 2016 nyarán váratlanul elhunyt Tiba Jánosnak is ajánlják.

A betonlap megvalósításával egyidőben zajlott a Magyar Telekom és T-System közös székházának a tervezése, mely során a Kaza burkolatok a székház recepcióinak a meghatározó belsőépítészeti elemei lettek. Azóta többek között az USA-ban és Norvégiában, de a világ számos más országában is díszítik különböző épületek belső tereit, a legkülönbözőbb színvariációkban, a megrendelő igényeinek megfelelően.

A KAZA betonlapok egyes elemeiben megbújó egyediség véletlenszerűen és laza fonálként kapcsolódik a többi elemhez. Ebből a rugalmas viszonyból épül egy mozgalmas, nagy kiterjedésű felület, egy szerves egész – immár önálló tartalommal.

A KAZA-TIBA lapok – a létrehozó csapat szerint – jól mintázzák a Tiba Építész Stúdió karakterét és felépítését, vagyis:

» minden elem hasonló, mégis más;
» minden elem önmagában is értelmezhető, ugyanakkor
   az elemek egésze adja a végső értelmet és szépséget;
» változatos és a körülményekhez rugalmasan alakítható;
» anyaga stabil és időtálló;
» kreatív;
» hátterében komoly szellemi munka, fejlesztői tevékenység van.

http://www.kaza.com/designs/tiba

Státusz: megvalósult
Tervező: TIBA Építész Stúdió
Projekt építészek: Király Zoltán, Perényi Lóránt, Tiba János
Tervezés: 2016